| Blog

Azt hiszem, még sosem hallottam senkit ilyen lelkesen és szerethetően beszélni az utazásairól. Talán nem is véletlen, hogy a beszélgetés után Ági tippjeivel keresgélni kezdtem, és így váltottunk viszonylag kedvező áron kis családommal télből a nyárba, legalábbis 2 hétre. Szerettem volna Nektek is adni ebből a sok energiából, és a praktikus tippekből, amiket Szilágyi Ágitól kaptam. Íme egy 2018-as beszélgetésünk!

 

Mesélj, honnan indult ez az egész szerelem az utazás iránt?

Ági: Igazából az az érdekes, hogy a családomban nincs ilyen nagy utazó. Emlékszem arra, hogy amikor középsulis voltam, és megjelent a Facebook, láttam, hogy egy ismerősöm elutazott Európán belül valahova, ahol én még nem voltam. Mindig arra gondoltam, hogy én is nagyon el szeretnék menni ilyen helyekre. Mivel én erdélyi vagyok, nekem már az nagy szám volt anno 2002-ben, amikor először eljöttünk Magyarországra. Még mindig emlékszem, 9 éves voltam, és hónapokon keresztül vártam, hogy végre elhagyjam Románia határát és lássak egy másik országot is. Ez az út nagyon-nagyon tetszett, le voltam nyűgözve Budapesttől, de akkor még túl fiatal voltam ahhoz, hogy bárhova elutazzak a szüleim nélkül. A következő nagyon meghatározó út 2008-ban volt.

 

Emlékszem a pillanatra, amikor a szüleim elmondták, hogy akkor idén először elmegyünk a tengerre, és nem is a romániai tengerpartra, hanem Görögországba. Én annyira boldog voltam, amikor meghallottam ezt! Persze nem tudtam ezután sem utazgatni, mert pénzem nem volt erre, és 18 év alatt nehéz is szerintem megoldani. Majd 2014-ben elmentünk anyukámmal az Egyesült Államokba anyukám testvéréhez. Emlékszem, amikor a repülőről kinéztem az ablakon, és annyira megtetszett a repülés, egyből nagyon megszerettem. Sosem féltem a repüléstől, sőt, mindig nagyon vártam. Igazából ezt a pontot mondanám, amikor megerősödött bennem, hogy sokat szeretnék utazni. Egész gyerekkoromban az volt az álmom, hogy láthassam New Yorkot, úgyhogy ez egy meghatározó élmény volt számomra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

SweetYou travel cosmetics

 

Az elmúlt pár évben 30 országban jártál. Mik voltak a fő úticélok?

Ági: Európán belül voltam a legtöbb országban, de kétszer voltam Amerikában, egyszer elmentem Kanadába is, 2018-ban voltam Thaiföldön és Katarban is szétnéztem. Olyan nagy dolog volt, hogy eljuthattam távolabbi helyekre. Igazából jobban szeretek távolabbra menni, csak az sokkal több pénzt igényel. Meg időt is, mert ugye dolgozom, és a szabadnapjaimat is be kell valahogy osztanom.

 

Ki tudnál emelni valami nagyon pozitív élményt az utazásaidból?

Ági: Thaiföldet említeném talán. 2017 őszén döntöttem el, hogy el akarok menni mindenképpen, mert egy ismerősöm mondta, hogy mennyire olcsó, igazából csak a repülőjegy a drága. Akkor eldöntöttem, hogy még ha egyedül is, de el fogok jutni Thaiföldre. Végül találtam útitársakat, meg is vettem a repülőjegyet decemberben, a szállást is elintéztem. Óriási élmény volt, amikor reggel leszálltunk, és megcsapott az a meleg, párás levegő. 35 fok lehetett, és annyira más volt, mint Európa, vagy ahol bárhol azelőtt jártam. De nem csak az éghajlat, hanem az emberek is. Nagyon-nagyon kedvesek voltak, és bár alig tudtak angolul, mégis megpróbálták elmondani azt, amit szerettek volna, folyton mosolyogtak. Minden nagyon olcsó volt, és tényleg nem kellett azon aggódni, hogy hogyan fogom finanszírozni a mindennapokat. Hihetetlen volt az egész kirándulás, nagyon-nagyon szerettem.

 

Árulj el nekünk néhány titkot? Hogyan szoktál összerakni egy-egy ilyen utazást?

Ági: Mindig vannak olyan úticélok, ahova nagyon el szeretnék jutni. Most is írtam egy ilyen listát, hogy 2019-ben mindenképpen szeretnék elmenni Marokkóba, Izraelbe, vagy Boszniába például. De ha látok egy nagyon olcsó repülőjegyet, ami kihagyhatatlan, akkor nem gondolkodom sokat, és lecsapok rá. Akkor is, ha éppen nincs is az ország a listámon. A kinézett országokba pedig folyamatosan nézem a jegyeket.

Hol szoktad nézni?

Ági: Ha Európán belül utazom, akkor a légitársaságok saját oldalán, wizzair, ryanair, illetve a skyscanner.com oldalon. Ez utóbbinál beütöm, hogy Budapestről indulok, kiválasztom azt az opciót, hogy mutassa az összes utat, és keresse a legolcsóbbat, a legolcsóbb dátumra. Így felsorolja a Budapestről elérhető legolcsóbb jegyeket. Persze olyan is van, hogy beírom a célpontot is, és akkor arra kerestetem ki vele a legolcsóbb időpontot.

A közelebbi utakra 1 hónappal korábban szoktam általában megvenni jegyet, de a távolabbi úticélokra 3-4 hónappal korábban általában megveszem. Viszont azt vettem észre az utóbbi időben, hogy az Európán belüli utakra olcsóbb lesz az utazáshoz közelebbi jegyvásárlás, akár 2-3 héttel az utazás előtt is jó áron ki lehet fogni a jegyeket. 

Mi történik a jegy vásárlása után?

Ági: Általában egy konkrét tervet készítek, főleg a távolabbi utakra. Volt, hogy annyira részletes tervet csináltam, még az is benne volt, hogy mikor szeretnék felkelni. Kinéztem mindent, hogy hova szeretnék elmenni. Ezt általában tripadvisoron nézem egyébként, mert ott az utazók véleményei olvashatóak, és szerintem azok a legmegbízhatóbbak.

Azt is meg szoktam nézni, hogy hogyan juthatok el egyik pontból a másikba, tömegközlekedéssel vagy gyalog. Ehhez a google maps-t szoktam használni. Persze nem ragaszkodom a tervemhez mindenáron, ez inkább egy irányvonal. Ezzel viszont azt is látom, hogy milyen költségekre számíthatok. Sokat gyaloglom ilyenkor, van olyan nap, hogy 18-20 km-t is megteszek.

 

A szállást a helyszínen választod, vagy lefoglalod előre?

Ági: Hú, azt nem merném a helyszínre hagyni. Mindig lefoglalom előre, azt általában a booking.com oldalon szoktam, és mindig olyan szállást foglalok, amit nem kell előre kifizetni. Van, hogy meggondolom magam, és visszamondom, keresek újat.

Egyébként azért a bookingnál foglalom a szállást, mert ott az ár 10%-át visszakapom wizzair pontként, amit utána repülőjegyre fel tudok használni.

A drágább desztinációknál hálóteremben is aludtam már, például Amerikában, de amikor lehet, azért privát szobába megyek. A reggeli és vacsora plusz pont, de nem fontos tényező nálam.

 

Mennyi időt kell nagyjából az ilyen tervezésre szánnod?

Ági: Igazából még sosem mértem, mert ez nem olyan, hogy hú, meg kell csinálnom. Nagyon élvezem olvasgatni a tripadvisort, és jó ötleteket lehet találni pinteresten is. Én szívesen rászánom az időmet erre.

 

Akkor megvan a jegy, a terv, közeledik az utazás. Azt már tudom, hogy a SweetYou része a csomagodnak, ami nekem borzasztóan nagy öröm, de egy ilyen nagy utazó hogyan rakja össze a bőröndjét?

Ági: Nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni. Ha távolabb megyek, 1 hetet szoktam rá szánni. Ami mindig nálam van, az a fényképezőgép, a külső mobil akkumulátor (az egyik legfontosabb) és esőköpeny, pedig még sosem használtam. A ruhák évszaktól függően. Kabalatárgyam nincs.

 

Van viszont egy Travels & Plans elnevezésű blogod és egy Utazz olcsón nevű Facebook csoportod.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Honnan jött az ötlet, hogy ezeket elindítsd?

Ági: Igazából sosem gondoltam arra, hogy blogot írnék, de sok ismerősöm kérdezte, hogy miért nem írom le az élményeimet. Így mások motiválására kezdtem el. Ez 2018 januárban volt. Az utóbbi időben kevesebb az angol bejegyzésem, inkább magyarul írtam.

A csoport – hát van nagyon sok csoport, amiknek én is tagja vagyok, és nagyon szeretem őket, nagyon hasznosak. Én azért hoztam létre sajátot, mert más utazós csoportjában nem akartam olyat posztolni, hogy akkor találtam itt meg ott olcsó repjegyet. Ezt heti rendszerességgel szoktam egyébként kiírni, hogy milyen dátummal, mennyibe kerülnek, vagy ha akciót látok, azt is kiírom. Én amúgy is nézem a repjegyeket, és ha találok valamit, miért ne osztanám meg azokkal, akiket ez érdekel. Semmi anyagi érdekem nem fűződik egyébként hozzá.

 

travel SweetYou kozmetikum

 

 

Sokan azt hiszik, hogy légiutaskísérő vagy, és ezért utazol sokat.

Ági: Igen 😊 Pedig nem vagyok az. Egy irodában dolgozom kereskedelmi elemzőként, a budapesti reptéren. Amikor munkát kerestem, nagyon szerettem volna a légiközlekedésben elhelyezkedni, és tudatosan kerestem a reptér közelében lévő munkahelyet. Nagyon szeretem, hogy minden nap rengeteg repülőt látok felszállni és leszállni, ami motivál az utazásra. Ha látok egy érdekesebb gépet, rögtön odarohanok az ablakhoz, és lefotózom. Mindkét szakdolgozatomat a légiközlekedéssel kapcsolatban írtam, felkértek arra is, hogy előadást tartsak angolul egy konferencián.

 

Ha egyetlen úticélt javasolhatnál azoknak, akik olvasni fognak, mi lenne az?

Ági: Nekem az örök kedvenc Barcelona. Nagyon szép, rengeteg látnivaló van, ott a tengerpart, az idő is jó. A szállás és a jegy sem annyira drága, már 10.000 Ft-ért el lehet utazni. Ide minden évben szívesen visszamennék, akár 1 napra is. Érdemes keresgélni, mert manapság már annyira olcsón meg lehet oldani. Én sem költök vagyonokat rá.

 

Mit ad neked egy-egy utazás?

Ági: Szerintem az egy olyan élmény, ami tényleg semmihez sem fogható. Lehet, hogy bizonyos dolgokról le kell mondanom, de még sosem bántam meg, hogy x összeget elköltöttem egy utazásra. Nagyon szívesen nosztalgiázom, és így gazdagabbnak érzem az életemet.

reptér kozmetikum

További csodálatos képekért pedig lessetek be Ági Instagram oldalára is: agi.travelsKöszönjük, Ági!

 

Már írtam róla, de talán van, akinek kérdéses, vajon miért téma nálunk az utazás. Egy-egy ilyen út annyi újdonságot tartogat, legyen az a nyelv, az utcák, az ételek, és még sorolhatnám, hogy szinte észrevétlenül visz minket a komfortzónán kívülre. Segít abban, hogy feszegessük a saját határainkat, bővítsük az ismereteinket, és a legjobbat hozzuk ki magunkból. Ez pedig része a SweetYou filozófiánknak 😊 

 

Szép napot, Betti