| BLOG
…akaratunk a kertész.”

Ezt a Shakespeare idézetet Anikó “ajándékozta” nekem, és ha elolvasod a történetét, az is kiderül, miért. Anikót jó pár éve Prágában ismertem meg, ahova a férjével, volt kollégámmal látogattak el. Közös sörözésre indultunk, olyan igazán turistás módon. Anikó végtelen közvetlen személyiségével és határozottságával pár órás ismertségünk alatt is teljesen pozitív érzéseket hagyott bennem. De ami azóta történt vele, arra én sem számítottam.

Imádom az ilyen történeteket, és hihetetlenül fontosnak tartom a pozitív példákat. Biztonságot adnak, és arra motiválnak, hogy megpróbáljunk mi is valami hasonlót. Ezért úgy gondolom, itt a helye a blogunkon, hiszen másokat, talán pont Téged is inspirálhat. Interjú Sneider Anikóval, hogy hogyan is lett belőle fitness modell, és milyen belső utazáson ment át ezalatt.

 

Anikó: Most már lassan 4 éve, hogy a 15 éves osztálytalálkozót szerveztem, és ennek kapcsán elővettem a régi felvételeket. Igazából ott szembesültem azzal, hogy milyen vékony voltam. Nekem nem volt meg, hogy mennyit változtam, és igazából megfogadtam februárban, hogy az őszi osztálytalálkozóra már ugyanilyen formában megyek. Segítséget kértem egy személyi edzőtől, aki elmondta, hogy akkor így és így egyél. Relatív gyorsan leolvadtak a kilók. Ez azért elég nagy löketet adott, mert mindezek mellett nem sportoltam többet, mint előtte. Akkor kezdtem el játszadozni a gondolattal, hogy mi lenne, ha még edzenék is.

Igazából már a diétával úgy alakult a testem, hogy gyakorlatilag lement rólam minden, eltűnt a hasam is, és valahogy adta magát a többi. Elkezdtem google-ben nézelődni, de ez még csak nézelődés volt. Utána elmentem egy fitness modellhez, aki nagyon sok mindenkit készített fel versenyekre, és akkor feltettem neki a kérdést, hogy ha fel szeretnék állni a színpadra versenyezni, van-e ennek valami realitása. Ő akkor még nem mondott se igent, se nemet. 

 

Ez mennyi idővel volt a diéta kezdete után?

Anikó: Nagyjából háromnegyed évvel utána volt. Igazából ott egy ideig ez ennyiben is maradt. Utána jött az a momentum januárban, amikor megláttam egy hirdetést, hogy valaki, aki nagyon komoly súlyfeleslegtől szabadult meg, fitness edző lett. Ő olyan embereket keresett, akiket felkészíthetne versenyre. Én gyakorlatilag erre jelenkeztem, és mondtam azt, hogy akkor most vele is megnézetem magam, szerinte van-e ennek értelme.

Tehát volt egyfajta modell előtted, mondhatjuk ezt?

Anikó: Igen, és előtte a másik fitness edzőnek is abszolút inspiráló volt a története. Végigolvastam, hogy ők honnan hova jutottak el, és azt mondtam, hogy le a kalappal, és én is megpróbálok valami hasonlót.

Az elejére visszatérve, mondtad, hogy te láttad magadon mennyit változtál korábbi önmagadhoz képest. Volt bárki más, aki erre utaló jeleket adott?

Anikó: Alapvetően nem. Én voltam a tipikus példája annak, aki évente 1-1,5 kg-val gyarapodott. Ami nem sok, de ha a 15 évet összeadom, akkor az úgy már sok. Tulajdonképpen könnyebb lett volna azt mondani, hogy jó, akkor én ilyen alkat vagyok, meg munka és minden mellett nem fér bele. De én ebbe nem nyugodtam bele.

Az étkezésre mondtad, hogy azzal nagyon sok felesleg lement. Ez mennyire volt nagy változás a korábbi étkezésedhez képest?

Anikó: Azért az nagyon. Meg volt szabva, hogy mikor, mit, mennyit eszem. Korábban alapvetően azt ettem, amihez kedvem volt. Én a tipikus szénhidrátkedvelő típus voltam, aki szerette a kenyeret, tésztákat, és ezeket gyakorlatilag teljesen elfelejtettem. Az ebédem így lett például bolognai tészta helyett csirkemell zöldségekkel és rizzsel. Ez igazából sablonosan hangzik, de ebben is meg lehet találni azt, ami finom, ami élvezetes, és igenis lehet ezekből is jókat enni. 

 

És mit szólt a család ehhez a változáshoz?

Anikó: Igazából nekik addig, amíg a versenyzés el nem kezdődött, nem volt semmi megjegyzésük. Hétköznap folytattam a magam kis életét, ettem az egészséges dolgokat. Ha az ember nem versenyzik, akkor a mai napig vallom, hogy van egy héten 7 nap, van napi 5 étkezés. Ha heti 35 étkezésből 30 étkezés tökéletesen rendben van, akkor a maradék 5-be becsúszhat egy otthoni almás sütemény. Így nem igazán érezték, hogy én most borzasztóan visszautasítanék valamit.

Attila (Anikó férje) most már másfél éve csak azt eszi, amit én főzök. Ő átalakult tulajdonképpen. A mai napig nem mondhatjuk, hogy tökéletesen tisztán étkezne, és pasiként sokkal többet is megengedhet magának. De ami érdekes nála, hogy pár évvel ezelőtt voltak egészségügyi problémái, ami a vérvizsgálati eredményén is látható volt. Amikor legutoljára volt egy ilyen vizsgálaton, örömmel újságolta, hogy már egy értéknél sincs csillag a vérvizsgálati eredményben. Erre azért azt mondtuk, hogy hú, azért ez durva.

Nálad is voltak egészségügyi változások ennek hatására?

Anikó: Abszolút. Nekem nem igazán volt problémám, illetve nemrég tudtam meg, hogy van egy pajzsmirigy alulműködésem és egy autoimmun betegségem. Ez engem eléggé odacsapott. Úgy derült ki, hogy ettem továbbra is úgy ahogy korábban. Nincs liszt, nincs cukor, minimális a szénhidrát, nagyon sok a rost. Viszont azt vettem észre, hogy hiába van hetente 4-5-ször sport, azért csak elkezdtek feljönni a kilók. Mindenki azt mondta, hogy jól van, ne akarjak úgy kinézni, mint a színpadon a verseny közben. De mondtam, hogy ez nem erről szól, érzem hogy valami nem oké. Így derült ki a betegségem. Amit az elmúlt egy hónapban összeraktam magamnak, hogy ha én ezt nem kezdem el, és nem így élem az elmúlt három évemet, akkor most nem itt tartanék. Valószínűleg válogatott civilizációs betegségek hada sújtana már. Nem azon gondolkodnék, hogy milyen edzés legyen a következő. Hanem tényleg olyan történeteket lehet hallani, hogy egy ilyen betegség hihetetlenül meg tudja nyomorítani az emberek életét. A magam vonatkozásában ezt ezért értékelem sikernek, annak ellenére, hogy a betegség pont most derült ki. Igazából papírom lehetne arról, hogy depresszióban, betakarózva a kanapén, chipset majszolva elhízzak. Ehelyett igyekszem tényleg a legjobbat kihozni abból, ami most a lehetőségeimnek megfelel. 

 

Akkor egy picit visszakanyarodva, láttad ezt a felhívást. Jelentkeztél, és akkor indult be a sport, igaz?

Anikó: Igen. Igazából előtte is volt hébe-hóba, de a versenysport ilyen szinten akkor kezdődött. Heti 6-szor jártam az edzőterembe, és a vége fele még heti 3-szor 30 perc kardió edzés reggelente, így heti 9 edzés lett.

Volt valami kép előtted, hogy hogyan szeretnél kinézni?

Anikó: Olyan szempontból volt bennem, hogy amikor ez a felhívás megtalált, addigra már sok képet láttam a fitness versenyzőkről. Azt tudtam, hogy a fitnessnek a nőies ágában szeretném kipróbálni magam. Azon belül pedig úgy voltam, hogy meglátjuk mit tudok kihozni magamból. Egyetlen nagy álmom volt, kockás hasat szerettem volna.

Januárban volt a felhívás, ehhez képest mikor volt a verseny?

Anikó: Április 22-én. Amikor belevágtam, akkor nem tűnt reálisnak.

Úgy gondoltam, hogy inkább őszi versenyzés lesz. De mivel nem volt nagy súlyfelesleg rajtam, és tényleg megvan a kitartásom hozzá, belevágtam.

Nem lehetett könnyű ez a felkészülés. Érzelmileg min mentél keresztül az osztálytalálkozóra készüléstől az első versenyig?

Anikó: Amíg nem volt szó versenyzésről, azt nagyon-nagyon jól éltem meg. Jó volt látni, hogy tényleg ura tudok lenni a testemnek, és ha van ebbe energia fektetve, akkor ez meghálálja magát. Utána a versenyre felkészülés is érdekes volt. Az első időszak, amikor elkezdtem edzőterembe járni, attól rettentően jól éreztem magam, hihetetlen energiák szabadultak fel. Ami nehéz volt, az az utolsó időszak, ami a színpadi formát élezi ki. Ez egy picit emlékeztetett engem arra, amit az ember olvas a böjtökről, aminek bizonyos kultúrákban a mai napig nagy hagyománya van. Végülis az ember egy kicsit önmaga felé fordul, és az utolsó időszakban én is ezt éreztem. Sokkal inkább érzékeny voltam a világra és a saját reakcióimra is.

 

 

Mi történt a verseny alatt, hogy érezted magad ott?

Anikó: Úgy indult, hogy én egyszer fogok színpadra állni. Hát ebből összesen 6 lett a 2017-es évben. De minden esetben a verseny előtti nap volt, amikor rettentően izgultam. Minden előjött rajtam, és abban a pillanatban ahogy felálltam a színpadra, ez elszállt. Ez már arról szólt, hogy mutassam meg, hogy mi az a munka, amit az utóbbi időben véghez vittem, és attól a pillanatától kezdve nagyon élveztem az első versenyemet. Ez hozta magával azt, hogy folytassam. Nem a színpadról és a magamutogatásról szólt ez a dolog, hanem picit úgy vagyok összerakva, hogy kitűzök egy célt ami már-már lehetetlennek tűnik, és amikor ott vagyok a cél előtt, akkor azt a mozzanatot szeretem kiélvezni.

Valószínűleg ez segített abban, hogy azt az egészen különleges közeget, ami a versenyeken a színfalak mögött zajlik el tudjam fogadni. A lányok jelentős része ugyanis a verseny előtt már teljesen magába fordul, itt aztán tényleg magára van hagyva az ember. Ebben a befordulós fázisban ugyanakkor nagyon különleges dolgok is vannak, például a barnítás. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a versenyzők anyaszült meztelenül beállnak egy mini sátorba, ahol a barnítók egy festékpisztollyal, a testükön módszeresen végig haladva gyönyörű barnára fújják őket. Nálam mindig a barnítás volt az összpontosítás egyik legfontosabb lépése – itt utoljára képzeletben végigsétáltam a színpadon, elképzeltem, milyen lesz ott fent – ezután pedig igyekeztem a verseny(ek) minden pillanatát élvezni.

Milyen eredményeid születtek a 6 verseny alatt?

Anikó: Az első verseny igazából nem volt az enyém. Ott egy minősítő versenyen ezüst helyezést értem el. A második versenyemen Ausztriában 3. helyezett lettem a 35 év feletti bikini fitness kategóriában. Aztán folytattam egy másik szövetség keretein belül, és sportmodell kategóriában a magyar versenyen 6. lettem. Ez annyiban más a bikini fitness kategóriától, hogy az ember először megmutatja magát bikiniben. Majd, ha ez megfelel a zsűrinek, akkor megmutatja magát egy sportosabb rövid nadrágban, sportmelltartóban és sportcipőben. Itt tényleg nagy szükség van rá, hogy meg tudja az ember magát mutatni, mert a magassarkú, ami megnyújtja a testet, itt eltűnik.

Az őszi versenyen kvalifikáltam magam az Európa Bajnokságra, ahol a 35 év feletti kategóriában 3. helyezett lettem.

Volt vb-n is ám (csatlakozott hozzánk Attila, sajátos stílusában😊). Annak az eredménye igazából nem kihirdetett dolog, de hatalmas élmény volt, hiszen akkor 5 hónapja űztem ezt a sportot.

Innen merre tovább? Szinten tartás, vagy versenyzés?

Anikó: Jelenleg a szinten tartás a cél, illetve írok egy blogot, ahol megosztom a tapasztalataimat. Az idei évben nem volt és nem is lesz verseny. Nem mondom, hogy soha többet nem fogok színpadra állni, mert ez egy hihetetlen érzés volt. De most nem az az időszaka van életemnek. A sport azért folyamatosan jelen van. Futottam egy félmaratont, voltak extrémebb akadályversenyek, amik komoly kihívást jelentettek. Illetve sok olyan mozgásformát kipróbáltam, ami például a tavalyi évben a fitness versenyzés mellett nem fért bele.

Ha azt mondjuk, hogy sport, az alapvetően mindenkinek szól. Mi a helyzet a fitness modellkedéssel. Kinek ajánlanád?

Anikó: Nem gondolom, hogy ennek lennének határai. Volt szerencsém olyan közegben versenyezni, ahol édesanyák álltak mellettem. Ők munka és család mellett vitték végig a felkészülést, ami óriási teljesítmény. Talán annyi, hogy helyén kell kezelni a fitness modellkedést. Ez egy nagyon kemény sport, és ne akarjon szerintem senki ebből megélhetési forrást, mert akkor nagyon csalódni fog.

Továbbá tisztában kell azzal is lenni, hogy a felkészülés komoly anyagi megterhelést jelent. Egy tisztességes versenybikini, a színpadra való cipő valamint az ékszerek egyenként több tízezer forintot kóstálnak. A heti hatszori edzőterembe járás hónapokon keresztül sem két fillér, nem beszélve a táplálkozásról, táplálékkiegészítőkről. Ha edzője van az embernek, ő sem ingyen dolgozik, valamint a színpadi mozgást is tanulni kell – lehetőleg profitól.

Indítottál egy blogot, fitlifecoaching.hu a címe. Mit találnak itt az emberek?

Anikó: A legnagyobb témakör az életmódváltás. Vannak receptek, tudtad-e részek, ahol próbálok hasznos információkra rávilágítani. Illetve még nincs olyan sok, de remélem ez is hamarosan bővülni fog, ez pedig a „kipróbáltam”. Ezek nem szponzorált tartalmak, amit fontosnak tartok. Itt sport, alapanyagok, szolgáltatások vannak, de például a mostanában nagyon divatos, egy kanál olajjal sültkumpli készítő készülékről is leírtam már a tapasztalataimat. A következő a Magyarországon elérhető youtyúk nevű szolgáltatás, ami városi embereknek teszi lehetővé, hogy tyúk-bértartás által friss falusi tojást fogyaszthassanak. 

Mit tanultál leginkább ebből az elmúlt pár évből?

Anikó: Nagyon sokat tanultam a saját testem jelzéseiről, másrészt pedig, hogy foglalkozni kell ezekkel a jelzésekkel. Tisztában vagyok azzal is, hogy én mire vagyok képes. Így nagyobb fegyelmezettséget várok magamtól, és jobban figyelek a részletekre is.

 


Nagyon köszönöm Anikónak ezt a beszélgetést. Teljesen lenyűgözött az a hihetetlen kemény munka, ami a felkészüléséhez kellett. 2 nappal később pedig már nálam is előkerült a torna DVD. Kemény volt, de egyben fantasztikus érzés is, hogy ismét megcsináltam – mert az izom nem felejt!

Ha tetszett Anikó története, vagy Neked is van egy hasonló sztorid, szívesen fogadjuk kommentben, vagy akár e-mailben is.

Betti